Két történet

Apor Péter és Cserei Mihály – a régi Erdély életének varázsos szavú megjelenítői. A Methamorphosis Transylvaniae és a História a XVII. és XVIII. századi ország, táj, élet, történelem páratlan ábrázolása. A két mű szenvedélyes szeretettel ábrázolja a fejedelemség korabeli egyszerű, de emberi, emberközeli életet, s ítéli el szenvedélyesen a megromlott jelent. A „tündérországnak” vége (vége a fiatalságnak is), a függetlenség már csak emlék, széthullott az a kor, az az ország, ami régi, egyszerű értékeket hordozott, megváltoztak a szokások, az öltözködés, de még az étrend is. Haladás? Ugyan! Ami most van, az csak „nájmódi”, német szokás, megromlott erkölcsök!

Nem jó Magyarországgal, nem jó a németekkel, nem jó sehogyan sem.

Mindkét író, mindkét mű ezeket az érzéseket jeleníti meg. Képzeletemben a két mű összetartozik, egymást kiegészíti, folytatja, mondataik követik egymást, ugyanazokat a gondolatokat sugallják, néha ugyanazon történeteket írják meg: Teleki Mihály lerészegedését a kristálypoharak miatt, Rabutin vendégeskedését a Bánffy lány gyalui esküvőjén, stb. Véletlen lehet ez? Csak a kor szelleme jelenik meg? Természetesen nem, mert a két mű nem csak gondolatilag hordoz közös vonásokat, hanem egyébként is bizonyos értelemben közös a sorsuk.

Meglehetősen közismert tény, hogy a két szerző szegről-végről rokon is volt, nemcsak kortársak. Gróf Apor István, Cserei Mihály pártfogója, Erdély egyik leggazdagabb embere, főispán és harmincadbérlő személye köti össze őket. Apor István egyik testvére Apor Ilona volt, Cserei Mihály anyai nagyapjának, madéfalvi Cserei Mihálynak a felesége. Cserei Mihály, a történetíró 1692 májusától, 1704. novemberéig, Apor haláláig szolgált nagyanyja testvérének udvarában. Sokat köszönhetett az előkelő és gazdag rokonnak, állásban, pozícióban és pénzben egyaránt; Apor udvarában kereste azt a pénzt, amiből élete hátralévő részében élt, és ezt meg is írja Históriájában, valamint eddig még meg nem jelent jegyzőkönyvében is. (Bár igaz, hogy az egyébként igen alapos, pár forintos adósságokat is évtizedekre visszamenően számontartó[1] CsM ez esetben feltűnően tartózkodik a konkrét számoktól. Mindössze azt tudhatjuk, hogy amikor Brassóba szorult a kurucok elől, akkor 9500 forintja volt, de hogy honnan…?)

Mindenesetre, most már félretéve az anyagiakat, Apor udvarában ismerkedett meg Apor Péterrel.

Gróf Apor István másik testvére, a már említett Ilonán kívül Apor János volt, aki még fia, Péter születésének évében, 1676-ban meghalt. Apor Pétert így nagybátyja nevelte fel, s hagyta rá vagyona egy részét (csak készpénzt harmincezer forintot!).

Így a két kortárs, rokon, Apor István udvarában töltötte élete egy jelentős részét. Cserei, bár alig volt idősebb, mégis mintegy Apor Péter pártfogójaként, nevelőjeként, esetleg hivatali főnökeként működött. Apor használta Cserei iratait, támaszkodott rá hivatalos ügyeiben is.

Apor István halála után is fennmaradt ez a kapcsolat, ha a távolból is. Apor tudhatott Cserei írói tevékenységéről, Históriájáról, így amikor ő is elhatározta, hogy megírja a régi erdélyi módot és szokást, bizalommal fordult Csereihez, aki szívesen vállalta a feladatot, hogy segítsen az írásban, kiegészítse azt.

Cserei György írja apja halálakor:

1756. 22-ik april holt meg az édes atyám b.e. Cserei Mihály uram Nagyajtán életének 90-ik esztendejében, sok hosszas erőtlenségi után, 8 esztendőktől fogva az lábán nem járt, sem a házból ki nem jött....Nagy hivatalt érdemlett volna, ha a mai világ érdemre nézne, maradjon fel az ő nagy bölcsessége. Adjon az Úristen sok embert ilyet Erdélybe. Magnanimus, de igen alázatos, bölcs, de mégis senkit nem contemnáló ember volt, szegény, de minthogy igen apertus és simulálni nem tudó ember volt, nem mehete az írigység miatt semmi promotiora, de hogy in privato statu se heverjen bölcs elméje, örökké írt, olvasott, és holta után szép munkáit hagyta posteritassinak.[2]

Ezek között a szép munkák közül természetesen elsősorban a Históriát kell kiemelnünk, de most lássunk néhány idézetet a Methamorphosis Transylavaniae kiegészítéséből.

Ezeket már 1863-ban közzétette Kazinczy Gábor, Apor munkájával együtt, de most mégis olvassuk el ezeket még egyszer: talán nem mindenki tud könnyen hozzáférni az említett műhöz.

A két történet az Erdővidéken zajlik, Nagyajtán, Bölönben és Ürmösön.

Szóljon tehát Cserei Mihály:

Nem igen csinos, kivált a mostani cifra gyomrú, cifra köntösű világ előtt, mindazáltal a régi magyarok egymáshoz való szereteteknek s nyájasságoknak bizonyítására leírom, amit idvezült atyámtól hallottam. Itt Miklósvárszéken, kétség kívül más helyeken is, barátságosan éltek eleink egymással, rendre étették magokat: Ma hozzád megyünk ebédre, holnap a másikhoz, azután hozzám jöjjetek. Az nagyatyámon, Cserei Miklóson lévén a vendégség szere eljöttek Kálnoki Farkas, Donát László, István, az öreg Baló László, s többen, a többi között bölöni öreg Takó András[3], ki is noha a többire nézve alávaló ember volt[4], de tréfás, egyszersmind értékes ember lévén admittálták a  conversatióban. ettek, ittak, jóllaktak, aztán lefeküdtek; nem kellett akkor dunyha, derékalj, perzsiai paplany, gyolcs lepedő az vendégek számára; az ház földire, azhol mulattak egy kevés szalmát behoztak, egy pokrócot vagy köpönyeget leterítettek, az ittas vendégek egymás széltiben lefeküdtek. Takó András éjszaka salvo honore az gatyáját teletöltötte; eszekben vévén az többi, felköltek s látták rútul van az hátulja, ex loco egy káposztafőt kettévágván, az utoljára tették. Amaz reggel felébredvén, esziben vévén mint vagyon dolga, lovat nyergel, azt az két darab káposztát tarisznyájában teszi s hazamegyen Bölönben. Mivel penig azon nap Takó András volt a series, hogy a conversatióban személyek ebédre hozzá menjenek, azminthogy el is mentek, megmondja az feleséginek, mint járt ő Nagyajtán az nagyatyám házánál s meghagyá feleségének, azon fertelmes káposztát meg ne mossa, hanem úgy, amint van, megaprítván s több káposztát is hozzátévén, ahhoz bővön húst és szalonnát külön fazékban főzzön meg, azonkívül főzzön tisztán vagy két tál ételt. A felesége aszerint cselekszik. A nagyatyámék elmennek Takó Andráshoz; asztalt terítvén elsőben azt az szerszámos káposztát asztalra viszik, leülnek az vendégek, híják a gazdát, üljön le, excusálja magát: egy kevéssé le nem ülhet, mert szegény legény, sem szakácsa, sem szolgája nincsen, neki kell több étkekről is provideálni, egyenek a vendégek, ő is leül azután. Amazok jóllaknak a káposztával, több étket is hoznak az asztalra, a gazda is leül, követi a vendégeket, úgy nem főzethetett, azmint a vendégek státusa érdemelné; amazok mondják, ha egyéb nem volna is, elég volt az az jól főzött káposzta. Kérdi, mint tetszett az káposzta; mondják igen jól, régen jobb ízű káposztát nem ettenek. Takó András mond nekiek: tudjátok jó uraim, micsoda káposzta ez? azok felelnek: nem tudjuk; mond a gazda: a bizony az az káposzta, melyet az én seggemre tettek volt Ajtán, úgy főzték meg, amint odarakták. Amazok szidják ugyan tréfából, de kacagásra fordítván, egész nap estig mind ott ittanak.

Cselekednék ma ilyen dolgot valaki, diribre-darabra vagdalnák.

Azt tudom és láttam, mikor szegény atyámhoz általjött Bölönből Kálnoki Farkas, Ürmösről Maurer Mihály, itt ittanak, estve zekében, harisnyában öltöztenek, csuklyát a nyakban, botot a kezekben, szánban tizenkét ökröt befogtanak, beleültek a cigány hegedűsökkel együtt, megindultak, itt Nagyajtán muzsikaszóval, kiáltással s ivással egybenjárták a falut, általmentek Ürmösre, ott is úgy kalandoztak a falun szerteszéjjel virradtig, onnan Bölönbe, ott similiter cselekedtenek.

Cselekedné csak most valaki, nem oly főemberek, csak valami alávaló egyházi nemesek, mindjárt excommunicálnák az emberséges emberek consortiumából.

Kényesek a mostani emberek s fösvények, mégis többire koldusok s szegények.[5]

Hát, így van ez!

Oldal: Két történet
A Cserey- család története és egyéb érdekességek - © 2008 - 2024 - cserey-csalad.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat