Macskalyuk

Az alább közlendő levelet először Lukinich Imre adta közre az Irodalomtörténeti Közleményekben, 1909-ben[1] . A levél akkor a Délmagyarországi Történelmi Társulat levéltárában, Temesvárott volt fellelhető, B.1. jelzet alatt – hogy most hol van, nem tudom.

A levél azon igen kevés levelek egyike, amely tudomásom szerint fennmaradt abból a több száz levélből, amit Cserei élete során megírt. „Becses adalék Cserei jellemének ismeretéhez, egyúttal azonban családi viszonyaira vonatkozólag is.” (Lukinich)

Nos ami a jellemet illeti: nem a legrokonszenvesebb ember képe tűnik elénk az írásból, de persze ezt a már eddig megjelent írásaiból is meg lehetett állapítani, de most ennek részletes elemzésébe nem mennék bele, mert ez egy hosszabb írás feladata lesz.

Szükséges azonban kitérni, ha röviden is, a családi viszonyokra. A levél címzettje, bölöni Cserei János, CsM unokatestvére. Nagyapjuk, Cserei Miklós volt a család nagy birtokszerzője, birtokai voltak Baróton, Nagyajtán és Bölönben.

Három fia közül a legidősebb, Cserei György örökölte a baróti részt, a középső, Farkas Bölönt, és végül a legfiatalabb, János (a fogarasi kapitány) Nagyajtát, illetve az ottani birtokrészt.

Cserei Farkas fia volt János, a kuruc ezereskapitány, aki azok közé tartozott, akik legtovább kitartottak Rákóczi mellett, s a száműzetésbe is követték őt. Cserei, Bercsényivel és Mikessel ellentétben később elszakadt a fejedelem mellől, s megjárta Szászországot és Lengyelországot is. Birtokait hűtlenség vádjával a a szebeni országgyűlés 1717-ben elkobozta, s azokat CsM váltotta magához 547 rénes forintért. Cserei János, végül is kegyelmet kapván hazatért, s 1720 júniusában birtokait is visszaváltotta unokatestvérétől.

Rossz viszonyuk innen datálódik: CsM jegyzőkönyvében sokat panaszkodik Jánosra, aki szerinte nem mutatkozik eléggé hálásnak ezért a birtokmentő akcióért.

A levélben szereplő Cserei Sámuel Cserei György unokája, tehát egy nemzedékkel hátrább van, mint a két unokatestvér (apja Cserei Zsigmond).

A levél az ágostonfalvi birtokról szól, amelyet még Cserei Miklós kapott Apafi Mihálytól, s közösen hagyta három fiára. Az itteni birtokviszonyok már ebből eredően is meglehetősen zavarosak voltak, de ehhez járult az is, hogy a donátiós levél Cserei György brassói szállásán 1689-ben a lángok martaléka lett; a brassói nagy tűzvészben, mikor a Fekete Templom a nevét nyerte.

Olvassuk először a levelet:

Édes öcsém uram!

Tegnap költ kglmed levelét ma estve hozá kglmed ajtai jobbágya kezemben. A mi az ágostonfalvi erdőben elvett fejszéseket illeti, az én híremmel a zálagalás nem esett, mert a magam tulajdon erdőmben is szabadságot engednék kglmed jobbágyainak erdőlni, aminthogy cédulát is adtam, adják vissza. A bizonyos, ha kglmed maga meglátja is (...)[2] nemcsak a bükkerdőt (noha az is igen káros, mert az élőfák makkjának hasznát vennők, ha Isten makkot adna), hanem a Macskalyuk tilalmas erdőt úgy elpusztították, éppen nemcsak kárunkra, hanem gyalázatunkra vagyon, hogy az atyáink meg tudták oltalmazni s a mi időnkben szabadoson praedálják. Mert a mi nagyajtai jobbágyaink nevezete alatt más, ajtai idegen emberek, úgy Cserei Sámuel baróti jobbágyai árnyéka alatt baróti emberek széltiben hordják a fát Ajtára, Barótra, Köpecre, úgy szintén a házasság szabadsága mellett Donáth Györgyné asszonyom maga s jobbágyai szánjai. Mikor meghallottam az ilyen excursiókat, úgy izentem Ágostonfalvára, hogy akár baróti, akár ajtai, akár köpeci embereket kapjanak ott, ne csak megzálogolják, hanem minden marhájokat elvegyék, magokat is megfogják, mert non suffragante eo, hogy Donáth Györgyné asszonyom leánya kglmed felesége, azzal jusst nem acquirált, hogy a Cserei família erdőjét szabadoson vághassa, maga házához hordassa, hanem mikor osztán az ő kglme ajtai háza s jószága kglmed kezire megyen, akkor kglmedtől senki sem tilalmazza.

Így is nem volnék ilyen inhumánus ember, ha szintén kglmedhez addictiója semmi sem volna is, hogy falumbeli becsületes ember, ha szépen reqiurálna, két-három szán fahordást difficultálnék, de hogy engedelem nélkül azt practizálja, azt bizony nem engedhetem, sőt a magunk jobbágyai iránt is olyan rendet kell tartanunk, mint azelőtt én practizáltam, mikor kglmed jószága s jobbágyai az én birtokomba voltanak, hogy ha tűzifáért akartak odamenni, cédulát vettenek, kik hány szánnal, szekérrel mennek erdőlni, azért, hogy más falusi idegen emberek melléjek ne adjungálhassák magokat; és oda, mint azelőtt volt, mindhárom részről erős hit alatt erdőpásztorokat kell állítanunk, melyet ha mégis halogatunk, úgy járunk, mint akinek ellopják a lovát, azután zárja be istállója ajtaját.

Azonban noha amint én  másoktól hallom, kglmed igen alája feküdt a két asszonynak, és talán nem szükséges, sőt haszontalan ez írásom; mindazáltal részemről azt akarván eltávoztatni, melyet kglmed mostani házasságának alkalmatosságával akkori levelemben megjövendöltem vala (utinam non essem verus vates) hogy Donáth Györgyné asszonyom miatt, ha nem a leánya miatt a közöttünk való igaz atyafiság gyűlölségre fordul, akarám kglmednek semel pro semper megírni, ha kglmed az igaz férfi curásiát még megtartja s az én opinióm szerint talán meg is tartja, ha szintén mások mit beszélnek is, bizony könnyen s amíg magam nem experiálom, el nem hiszem, intse meg kglmed a felesége anyját, ne mortificáljon és injuriáljon annyira; sok már a soka, patiens ember vagyok ugyan, kivált asszonnyal s nyelvvel digladiálni nem szoktam, külömben olyan dologra kell kifakadnom (mely nem verésből, vagy egyéb potentiákból áll) bizony amíg Miklósvárszéket ember lakja, fenn marad az emlékezete. Annak az asszonynak, hogy az ura, a szegény bátyám, Donáth György uram megholt. mennyi sokfelől való impetitióji voltanak, hozzám recurrált, mind tanácsadásommal, mind egyéb szolgálatommal protegáltam, hogy akkor elmondotta, az urának testvératyafiai olyan sinceritással nem voltak hozzája, mint én. Nékem pedig, – mondja meg jó asszony – házam népe is, ha igazat akar mondani, ha soha vagy egy pénzt, vagy egy pénzt érő portékát adott sok szolgálatomért, mert ha adni akart volna is, soha el nem vettem volna. Mihelyt kglmed a leányát elvevé, én nem tudom, kglmedhez való bíztában, vagy mi véggel, maga tudja, senkit nem kezde becsülleni. Becsületes embereket, nemes asszonyokat széltiben mocskol, nyelvel s olyan száraz gőggel vagyon, egy grófnéban is sok volna.

Ha kglmed nehezen veszi is, nem tehetek róla; mely szabados nyelve volt s vagyon őkglmének, azt nemcsak itt, hanem az egész Háromszék tudja, tudják azt is, akik látják, ritka napja vagyon, hogy egész józansággal volna, akkor mindent elmond, elkövet, azt sem tudja mit beszél, vagy mit csinál; mert az férfiak is, kiket nagyobb resolutióval és rátióval ékesített fel a természet, mint az asszonyokat, ha kelletinél többet isznak, könnyen akármi excessust elkövetnek, őkglmének penig conversatiója gyakrabban nem becsületes asszonyokkal, hanem olyan boszorkánnyal, mint Kádár Kata s más hasonlókkal vagyon, akiket igaz nemes ember, vagy asszony, aki maga becsületit szereti, még az udvarára sem bocsátana be, nem hogy az házában. És hogy az dologhoz közelebb térjek, micsoda casusok estek itt a magam kapuja előtt, az őkglme tolvaj bérese (aki azelőtt kglmed házánál szolgált és micsoda exemplaris legény, maga is tudhatja kglmed) és hasonló jobbágyai agyonverték igaz nemes emberből álló becsületes tiszttartómat, melynek declarátiója hosszas írást kívánna, verbis coram plura. Azért az nagy malefactióért a béresét a székre certificáltattam, a jobbágyaira magától törvényt kérettem, kiket is, ha őkglme rendes utakon törvényesen protegál, azért bizony nem neheztelek, jól cselekszi. De őkglme nem hogy moderátióval inkább complanálná a rossz dolgot, sőt mind maga s mind magától tanult jobbágyai s jobbágyasszonyai szerte-széjjel a faluban mocskolódnak, sőt ma mind a tiszttartómat certificáltatta a székre; itt mondhatnák: pap fék lovat ördög bűnös érette. Engemet is citáltatott, nem tudom ugyan miért; gondolom egy kurva lopó nagynyelvű jobbágyasszonyát itt a kapum előtt való utcán a náddal megveregettem vala, mert mikor a tiszttartómon az a casus esett és amíg nekem híremmel lett, addig a malefactorok elszaladtak, nagy confusióval lévén, kimentem a kapum eleiben, akkor jő ki a szegény tiszttartóm véres fővel s megriasztom a szolgáimot, miért nem fogják meg a tolvajokat; az a kurva az utcán jővén, hogy én ott bosszonkodom magamban, minden kérdés nélkül elkezd pattogni, miért fognák meg az asszonyom béresét, mert a kglmed tiszttartója cselekedett rosszul. Úgy fordulék vissza s úgy ütögetém meg; bizony nem hogy olyan kurvát , mint az, de abban az nagy fervorban a magam nénémet, húgomot is egyben rontottam volna. Azt is kglmed tudja, ha meg meri vallani, hogy az kglme jobbágyai többire (nem is szólva kettőről, háromról, kik örökös et per consequens emberséges jobbágyemberek) iminnen-amonnan per fas et nefas gyűjtögetett lopók, tolvajok, a nőstínye kurva és maga a jó asszony is, nem hogy disciplinában tartaná őköt, sőt minden gonoszságokban favorizál, s abban tartja jó gazdaasszonyságát, hogy furton fáradjon s protegálhassa malitiájokban; csak bízvást pereljen, bizony nem bánom, de ezután is, sőt annál inkább mint addig, az őkglme erkölcstelen jobbágyai s jobbágyasszonyai, ha nem szűnnek s nyelvekről le nem tesznek, magamot, feleségemet, Isten engem úgy segéljen, a magok jobbágyi házokból is kihuzatom s addig elveretek bennek egyet, vagy kettőt, amíg a lelket érzem bennek; mert én nem haragunnám érette, ha olyan nyelves kurva jobbágyomasszonyt jól megver becsületes nemes ember, ha gyalázza s injuriálja.

Jól látom, ezekben az dolgokban kglmednek is inmisceálódni kell, mert Donáth Györgyné asszonyomnak, mint olyan maga rendetlen indulatival nem bíró, megáltalkodott haragú, maga elhitt napájának ha kglmed nem favorizál, nyugodalmos élete alig leszen kglmednek, énnekem is penig, aki ilyen nyilvánvaló injuriákot rajtam s házamon elkövető személlyel consentiál s conniveál, annak miképpen lehessek ezután (ha úgy találná kglmed magát accomodálni, melyet könnyen nem remélhetek, nem is érdemlek) olyan igaz, nem csak atyafiúi, hanem ugyan atyai igaz sinceritással s addictióval való bátyja, mint eddig voltam s most vagyok, nem mást, hanem kglmedet bírálom meg benne; mindazáltal, ha ugyan úgy lészen is, több rajtam bokrosával megesett szerencsétlenségim között ám transeat az is, én részemről okot nem adok kglmednek a distensióra, sőt kglmedet a jó Istennek oltalmába ajánlván, amint eddig, ezután is, míg kglmed optiót szántszándékkal nem ad, maradok kglmed igaz atyafia szolgája

Cserei Mihály m.p.

N.Ajta[3], 22 januarii A. 1723.

Akartam volna, ha kglmed átjött volna, hogy szóval bővebben mind ezekről, mind egyebekről kglmeddel beszéltem volna, különben is bizony kívántam más egyszer kglmedet látni, de talán meg van parancsolva napamasszonytól, hogy kglmed hozzám ne jöjjön.

 

Kívül a levélen:

P.S. Én apertus ember vagyok, minden ember tudja, másban is azt kerestem, amit bennem nem szeret, mondja szememben. Azért megvallom, kglmedet méltán okolhatom, nem abban, hogy ezek a rossz dolgok kglmed akaratjából lettenek volna, mert kglmed itthon sem volt, nem hogy kglmednek hírével lettek volna; ha itthon lett volna is kglmed, mint prudens ember nem jovallotta volna, hanem azért, hogy kglmed a maga felettébb való submissiójával és Donáth Györgyné asszonyomnak sok rossz dolgait az őkglmétől való félelem, vagy nem dicsíretes kedvezésiből való elhallgatással ansát adott kglmed mind őkglmének, mind indisciplinárius jobbágyainak arra, hogy kglmedhez való bizodalomból úgy felfuvalkodtanak, hogy minden tartozásban excedálnak (adja Isten még kglmednek kisebbségire ne esnék!). Az én feleségemnek[4] is vagyon anyja, bizony tud is az haraghoz, akárki sem jobban; mint feleségem anyját megbecsülöm, szolgálni, protegálni, ha rám szorulna, in justis et licitis obligatus vagyok; de különben, nem napam, hanem édes szülőanyám volna is, ami vétek van benne, soha nem approbálom; sem az őkglme barátságáért, ha másokkal rendetlenül bánik, egy idegen jóakarómnak is ellensége nem leszek, sem penig jószágáért, pénziért, ha ugyan semmim nem volna is, őkglme alá bizony nem fekszem, mert az asszonyi tanácsnak s feleségnek való rendetlen kedvezésnek soha még ennyi vénségemre jó exitusát nem láttam. Példa Ádám atyánk, aki felesége jovallása s feleséginek kedve keresése miatt magát, feleségit s egész emberi nemzetből álló posteritását örök veszedelembe ejté; azért a második Ádám, édes Idvezítőnk, az édesanyjának is, úgy látjuk a Szentírásból, nem akart kívánsága szerint cselekedni, sőt gyakran keményen megfeddette: mi közöm veled, asszonyi állat? etc.

Kívül a cím:

Tekintetes nemzetes idősbik Cserei János uramnak (cum titul. et honore) kedves öcsémuramnak őkglmének Bölön.

Eddig tehát a levél.

Szó esik benne atyáink idejéről is, akkor hogyan mentek a dolgok: szerencsére CsM alapos ember volt, s mindenre kiterjedő feljegyzéseket vezetett, tehát az itteni vita hátteréről is megtudhatunk egyet s mást, ha egyéb írásaiban kutakodunk.

Az Országos Széchenyi Könyvtárban található Cserei jegyzőkönyve[5], ahol az ágostonfalvi birtokviszonyokat is részletesen tárgyalja. A közölt részletből némi fény derül a a fentebb már említett zavaros viszonyokra. Az erdőre, illetve erdőkre igény tartottak nemcsak a Cserei-rokonok, de az ürmösi Maurerek is, nem beszélve arról, hogy a környékbeli falvak népe, mivel épületfa és tűzifa hiányban egyaránt szenvedtek, minden tilalom és büntetés dacára ezekre az erdőkre jártak.

Az ide vonatkozó rész a jegyzőkönyv 125-126. lapjain tanulmányozható:

Az ágostonfalvi jószág körül való szükséges notátiók

1.    Vagyon egy tilalmas csereerdő Ürmös felől, Macskalyuknak híják. Ezt mindenkor az atyáink nagy tilalomban tartották, az jobbágyoknak nem volt szabad még csak egy vesszőt is levágni, mert tizenkét forint az poenája; sőt magunknak is, a possessoroknak, ha épületre való fa kívántatott, nem volt szabad maga akaratja szerint egy szálat is vágatni, hanem az más két részen való atyafiaknak kellett hírt adni, s azok egyező értelemből valahány szálat intestenek annak az atyafiúnak szükségire, annyit rendeltenek s többet annál nem volt szabad levágni. Magától leesett és megaszott fát pedig szabad volt hordatni akármelyik possessornak, de az jobbágyoknak olyan aszú fát sem szabad volt abból az erdőből hozni, mert azért is megbüntették; és hogy az jobbágyok az mi távullétünkben onnan akár miféle fát is se nyilván, se tikon ne hordhassanak, olyan rendet tartottunk, hogy mindenik részen való jobbágyokból határpásztorokat tartottunk esztendőn által, kik is hitesek voltanak, s akármelyik részen való jobbágyot ott találták az tilalmas erdőben, megfogták, béhozták az faluban s tizenkét forintokra megbüntették, melynek két része az possessoroké volt, harmada az erdőpásztoroké. Az én fiam ez szerint cselekedjék, s ha ugyan látja, hogy az más részeken való atyafiak successorai az tilalmas erdőt az én fiam híre nélkül csak hordatnák, vesztegetnék, az ágostonfalvi osztozáslevélben, azmint oda feljebb írva vagyon, hogy valamelyik atyafi az divisiót, vel in toto, vel in parte violálná, bontogatná, ötszáz forint poenán maradjon, toties quoties az olyan potentiáriuskodó atyafiakon exequálja azt az summát, mert nagy kár volna olyan szép erdőnek, melyet az nagyatyánk fogott fel, és az atyáink egész életekben nagy tilalomban tartottanak, azoknak posteritási gondviseletlensége miatt pusztulásra jutna: értsen egyet azért az én fiam az Cserei János és Sámuel fiaival, s egyező értelemből az tilalmas erdőt conserválják.

2.    Ugyanabban az erdőben, mikor makk terem, mindenik possessornak azmennyi részt bír Ágostonfalván, annyi sertést adhat oda, nem többet, úgy hogy mivel nekem csak egy fiam vagyon, ő, ha Isten élteti, egyedül fogja bírni az én részemet Ágostonfalván, úgymint az harmadát az egész falunak és határának. Cserei János része is az harmada, Cserei Sámuelé is harmada; már ha Cserei Jánosnak több fiai, úgy Cserei Sámuelnek is osztoznának az ágostonfalvi, magok apjokról deveniált ágostonfalvi portióval, ők egy-egy részén, azmennyin vadnak nem adhatnak közönségesen több sertést oda annál, azmennyit az én fiam egyedül ád; úgy mind oda, mind az bikkerdőre, mikor makk terem és sertéseket fogadnak oda makkbérre, az makkbérből az én fiam egyedül annyit veszen, mennyit a Cserei János, vagy Cserei Sámuel fiai, úgyszintén az  ( ... )[6] dolgában is ezt az rendet kell megtartani, azmint mindezekről az ágostonfalvi jószágról való divisionáléban világos írás vagyon, abból igazodhatnak az gyermekeink.

3.    Vagyon olyan dolog is: néha, mikor az Olt jege által áll, mivel az köpecieknek szűk a tűzre való fájok, oda az ágostonfalvi falu közönséges erdejére (de nem az macskalyuki csereerdőre, nem is az bikkmakk termő élő fák erdejére) szegődnek által, nem épületre, hanem csak száraz, leesett, tűzre való fa hordani, úgyhogy azmely ember négy ökörrel hord fát onnan míg az Olt jege tart, egy héten egy nap szánt, s egy köböl zabot ad; két ökrös ember penig az felit, vagy penig azmint az possessorokkal megalkudhatnak, azmely abbéli fizetésnek is az harmada az én részemre való, az harmada Cserei Jánosé, harmada Cserei Sámuelé. Az én fiam is az szerint percipiálja maga számára az harmadát, de arra is rá kell vigyázni, kivált Cserei Sámuel azmint gyakran megcselekedte, azmíg Kálban laktam, az köpecieket, barótiakot egyedül rászabadította az erdőre, kit barátságért, kit fizetésért. Az én holtom után is, ha ő, vagy successorai, úgy Cserei János is, vagy az ő gyermekei azt cselekednék az én fiam híre nélkül, semmiképpen el ne szenvedje, hanem az olyan, fiam híre s akaratja nélkül oda erdőlő embereket szekerekkel, marhájokkal együtt béhajtassa, megbüntesse, zálogoltassa, mert az falu erdeje is, mindenütt közös lévén az három atyafiakkal, nem szabad egyiknek az többi híre nélkül oda az erdőre se fizetésért, se barátságért szabadítani, hanem közönséges akaratból kell oda fogadni erdőlni akaró embereket, sőt az possessoroknak szabad ugyan tűzifát vitetni Barótra, Bölönben, Ajtára az ott való magok jobbágyaival az magok nemesi házok szükségire, de nem szabad az oda székely földin lakó jobbágyoknak magok számokra az ágostonfalvi határra erdőlni, hanem egyező akaratból az possessorok ha magok között úgy elvégzik. Arra is rá kell az én fiamnak vigyáztatni, minthogy az baróti s köpeci jobbágyai Cserei Sámuelnek közel érik télben az ágostonfalvi erdőt, hogy magok számokra oda ne erdőljenek az én fiam engedelme nélkül, s ha azt cselekednék, mindjárt megzálogoltassa őket. Az atyafiság s szeretet mindenkor helyben maradjon, de az fiam az maga jussát egyik atyafiának se engedje oda, hanem intacte maga és gyermekei számára conserválja.

4.    Ugyan Ágostonfalván van Ürmös faluval együtt közös bikkerdő, mely iránt eddig úgy éltünk, mikor makk termett, az ürmösi possessorokkal, Maurer uraimékkal jó idején beszélgettünk és embereinket mindkét részről elküldöttük, sertéseket kerestetni az közös erdőre. Mindkét részről, az őkegyelmek és az magunk jobbágyaiból disznópásztorokat rendeltünk, kiknek is meg volt parancsolva, úgy vigyázzanak az sertések mellett, csak szintén azmeddig annak az közös erdőnek határa tartott, addig volt szabad az olyan makkbérre fogadott sertéseket legeltetni, mert ha az ágostonfalvi tulajdon erdőre, mely nem közös az ürmösiekkel, mentek, akkor az sertéseket mindjárt béhajtották s megbüntették, úgyszintén ha az ürmösi tulajdon erdőre mentenek által, mely nem közös az ágostonfalviakkal, az ürmösiek is behajtották, s megbüntették, erre ezután is szorgalmason gondot kell viselni, mert az ürmösiek azmely sertéseket külön az magok tulajdon erdejekre fogadnak bérre, ha az ágostonfalviak jól rá nem vigyáznak, mindjárt általcsapják az közös erdőre, ott az mi makk terem, azt elvesztegetik, azt pedig semmiképpen nem kell megengedni nekiek, hanem megbüntessék őket. Az két faluval közös erdőre penig azmely sertéseket fogadnak, az makkbért úgy osztottuk fel, hogy felit az Maurer fiak vették el, felit pedig az Cserei fiak. Azmi az Cserei fiak részére jutott, annak harmada az én részemre való, harmada Cserei Jánosé, harmada Cserei Sámuel részére való, az én fiam is úgy osztozzék. Ugyan olyankor az közös erdőn levő sertésekből az makkbéren kívül egy kövér sertést is szoktak adni, mely iránt az Maurer fiakkal oly rendet tartottunk: egy esztendőben az olyan sertést ők vették el, más esztendőben az Cserei fiak vették el és megperzselvén háromfelé magunk között felosztottuk.

5.    Vagyon olyan mesterségek is az Maurer fiaknak, hogy arra az Ürmössel s Ágostonfalvával közös erdőre alattomban hol az nagyajtaiakot, hol az köpecieket télben, mikor az Olt jege beáll, fizetésért, hogy tűzifát hordjanak, odafogadják, melyet semmi időben az én fiam az több részen való atyafiakkal együtt meg ne engedjen, mert minthogy az az erdő közös az két faluval, arra az erdöre egyik falunak possessora az más falunak possessorának híre s akaratja nélkül sem fizetésért, sem barátságért oda senkit fahordani nem szabadíthat, hanem egyenlő értelemből, s akaratból, és ha olyan erdőlő embereket talál ott az fiam, az több atyafiakkal együtt mindjárt megfogják marhájokkal, szekerekkel együtt, és vagy megbüntessék toties quoties keményen, vagy szolgabírót hivatván tertiumos törvényt látassanak rájok, akkor mind marhájok, mind szekerek örökösön odavész, magok is díjukkal változnak meg; az magok tulajdon, ürmösi erdejekkel lássák mit csinálnak, szabadságokban vagyon, de az Ágostonfalvával s Ürmössel közös erdőre nem fogadhatnak sem sertéseket makkbérre, sem erdőlni oda senkit nem szabadíthatnak az Cserei fiúk híre nélkül; mindenik família tartsa maga határában magát.

6.    De ezaránt az közös erdőnek határa iránt nagy bajunk vagyon az Maurer fiakkal, mivel míg az szegény atyám velem együtt Brassóban nyomorgott, Cserei János és Sámuel Magyarországban táboroztanak, az Maurer fiak közül némelyek kinn maradván az kurucokkal, addig az ürmösiek igen bé kezdettenek harapózni, nemcsak az közös erdőben, hanem az tulajdon, ágostonfalvi határban; ott az Macskalyuk nevű csereerdő szélinél lévén az ürmösi határ vége, igen bémentenek az ágostonfalvi határban és sok irtásokat csináltanak, és így már egyik fél azt mondja: eddig az ágostonfalvi határ, az más fél azt mondja: eddig az ürmösi határ, mely miatt sok veszekedések esnek az két falu között. Egyszer rákészültünk vala, mindkét részről becsületes embereket convocáltatván pro arbitris judicibus ad faciem loci, azmellett mind Köpecről, Barótról, Felsőrákosról, Apácáról az öreg embereket odahívattuk, s el akartuk igazítani végképpen az két falu határát, de az Maurer fiak retractálták az egyezést, concludált megegyezést s re infecta úgy marada. Már mikor igazíthatjuk el Isten tudja, de valamíg el nem igazodik, addig ugyancsak valameddig az ágostonfalviak, hogy az ő határok, semmiképpen nem kell megengedni, hogy az ürmösiek marhájokkal éljék, vagy másokkal éltessék, hanem bé kell onnan az marhákot hajtani s büntetni, mindaddig, míg az ürmösi Maurer fiak, mind az Cserei fiak vagy magok között atyafiságoson el nem osztják s megjedezik az két falu határát (quod ego vix spero) vagy penig az vármegye tiszteit hozzák ki s törvény szerint az igaz határt kijártassák. Úgyszintén az Ágostonfalvával, s Ürmössel közös erdő iránt is, ha az ürmösiek azon közös erdőből tulajdon magok számokra akarnának elfoglalni, az Cserei fiak meg ne engedjék, hanem az ott találtatott ürmösi marhákot béhajtassák, az oda szabadított erdőlő embereket bévigyenek, megbüntessenek, valamíg az az controversia  az két falu között eligazodik. Az Macskalyuk nevű erdő aljában, az rét széliben van egy régi körtövélyfa, ott van az igaz határa az ágostonfalviaknak, ott végződik az ürmösi határ, s egyenesen megyen fel az Macskalyukon fel mindenütt, és onnan fenn az tetőről keresztül egyenesen Mátéfalva felé.

Oldal: Macskalyuk
A Cserey- család története és egyéb érdekességek - © 2008 - 2024 - cserey-csalad.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat